OrthoVibe

Rólunk

dr. Visnyei Bernadett

vezető fogorvos

Betegeim ellátását átgondolt kezelési terv alapján végzem, amit az első találkozás után állítok fel, így az előre megbeszéltek alapján haladunk. Munkám során arra törekszem, hogy a kezelés a pácienseim számára pozitív élmény legyen. Szeretem a munkám, hiszen minden nap megélhetem az alkotás örömét, amit a páciensekkel is meg tudok osztani.

Fő érdeklődési területem a fogszabályozás és a konzerváló fogászat. A minimál invazív fogászatban hiszek, melynek alapja, hogy a foganyag minél kisebb mértékű beavatkozásával végezzük a beavatkozásokat. A fogászat manapság egy nagyon dinamikusan fejlődő tudomány, ezért folyamatosan képzem magam, szeretem a technikai újdonságokat alkalmazni, hogy a lehető legjobb ellátást tudjam nyújtani.

dr. Tóth Veronika

fogorvos

A fejlődés a siker kulcsa, folyamatosan képzi magát, rendszeresen látogat szakmai kurzusokat és fogászati témákkal foglalkozó előadásokat. Kiemelt figyelmet fordít a megfelelő légkör kialakítására és feszültségoldásra. Úgy tartja, hogy a hatékonyabb kommunikáció az egyik alapköve az orvos és a  páciens közötti  bizalomnak.

Főbb szakterülete az esztétikai fogászat, foghiányok ellátása és a gyökérkezelés.Szívesen készít esztétikus töméseket, betéteket (inlay-ket).

Hrustinszki Bettina

fogászati asszisztens, dental higiénikus

Elhivatottsága a dentálhigiéniai szakma iránt töretlen. Tanulmányai befejezése óta folyamatosan képzi magát, különböző továbbképzéseken vesz részt. Munkája során fontosnak tartja, hogy felhívja az emberek figyelmét a fogkő eltávolítás fontosságára. A jó szájhigiénia megőrzéséhez elengedhetetlen a rendszeres fél – évenkénti szűrővizsgálat, melyet pácienseinél lelkiismeretesen nyomon követ és jelzi feléjük.

Brosek Anna

fogászati asszisztens, dental higiénikus

Az asszisztensi teendők mellett feladatom a páciensek fogászati egészségnevelése, prevenciós tevékenységek végzése a szájüregben orvosi irányítás mellett. Fontos része munkámnak a megelőzés és a rendszeres kontroll, így tudjuk együtt megtartani az egészséges és szép mosolyt. Asszisztensként kedvenc szakterületem a fogszabályozás. Szeretem a változatosságot, hogy minden nap kicsit más kihívásokkal találkozhatok. A közös munka során fontosnak tartom a megfelelő együttműködést és a jó hangulatot.